Villeurbanne, a közép-franciaországi Lyon egyik elővárosa kapta meg a kultúra francia fővárosa címet, amelyet először ítéltek oda a “városi kulturális projekt” ösztönzésére – közölte kedden a francia kulturális minisztérium.
Villeurbanne 2022-ben is viselheti a címet, amellyel egymillió eurós állami támogatás is jár. A dotációval a kormány az önkormányzatokat kívánja helyi művészeti projektek létrehozására ösztönözni.
“Az ipari múltjáról ismert Villeurbanne, ez a fiatal és növekedőben lévő lakótelep a fiatalságot jelölte ki városi kulturális projektje erejének és közönségének” – írta indoklásában a döntőbizottság, amely üdvözölte, hogy a 150 ezer lakosú település népnevelési hagyományai megtartását, konkrét tevékenységeiben pedig a művészeti és kulturális oktatás megújítását tűzte ki célul.
A lyoni elővárost, amely elsősorban 1920-ban létrehozott színházáról, a Théatre national populaire-ről (TNP) ismert, nyolc pályázó közül választotta ki a tárca.
Az egyik legnagyobb francia város, Lyon mellett található Villeurbanne eredeti és ambiciózus kulturális projektjeiről, köztük utcafesztiváljáról országosan is ismert, és a lakótelepen zenei iskola, kortárs képzőművészeti intézet és az úgynevezett “Könyv, kép és hang háza” is működik.
A kultúra francia fővárosa címet az Európa kulturális fővárosa címhez hasonló kritériumok alapján ezentúl kétévente ítéli oda a kulturális minisztérium egy 20 ezer és 200 ezer közötti lakosú település vagy agglomeráció kulturális projektjének.
MTI